Portál Navigáció


Portál al-navigáció


Előre tervezett karbantartás – Oktatási Hivatal

Kezdete: 2020. 04. 14. 00:00. Vége: 2020. 09. 30. 23:59 

IInformatikai fejlesztés miatt a Felsőoktatási Információs Rendszer szolgáltatásai (az „Adatkeresés” és a „Támogatási idő lekérdezése”) átmenetileg nem lesznek elérhetők. Az „Adatkeresés” felület előreláthatólag 2020. augusztus folyamán, a „Támogatási idő lekérdezése” felület pedig tervezetten 2020. szeptemberben lesz újra aktív. Bővebb információ itt olvasható.

MORZSÁK

TARTALOM:Közpénzügyek

Létrehozva: 2009. április 1.
Módosítás: 2009. április 1.
Forrás: Magyarország.hu

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

A rendszerváltás előtt a tervgazdaság idején minden jövedelmet központilag osztottak el. Az új gazdasági mechanizmus ugyan hozott egy csekély rugalmasságot a rendszerbe, a vállalatok nyereségét a rugalmasabb árak befolyásolták, és ehhez fűződött némi anyagi érdekeltség, ami visszatartható jövedelmet jelentett a vállalatoknál.

Kapitalista gazdálkodás esetén a szabály elvileg fordított: amit megtermelsz, az a tiéd, s abból az állam - törvény által jóváhagyottan - visszakap bizonyos hányadot. Ebből kell fenntartania a rendvédelmet és a hadsereget, az államigazgatást, és ebből finanszírozza esetleges szociális feladatait. A két felfogás közti különbséget az alapideológia határozza meg, azaz, a szocializmusban a termelőeszközöket társadalmi - állami - tulajdonba vették, míg a kapitalista gazdálkodás alapja a magántulajdon.

A közpénzügyek az állam hagyományos feladatait látják el pénzügyi forrással. Ezek az ún. közösségi feladatok, amelyeket elvileg az állam tud jobban ellátni, mint a magántulajdonos vállalkozó. Itt ugyanis a mindenki számára fontos, bárki által hasznosítható szolgáltatásokról van szó. A védelem, a biztonság minden polgár érdeke, a hivatalos ügyek intézése, az igazságszolgáltatás egyformán fontos mindenkinek, s ez az, amit akkor is fenn kell tartani, ha egyesek sosem veszik igénybe. Az állam további funkciói a szociális és gazdasági funkciók. A társadalmi igazságtalanságok mérséklése újraelosztást tesz szükségessé a szegényebbek, elesettek javára, akik a gazdasági verseny hálóján kihullnak. A polgári demokrácia nem lehet a híd alatt alvás szabadsága. A gazdasági funkció ennél több: minimálisan magában foglalja a nem-termelő infrastruktúra biztosítását, a közlekedés és az egészséges vízellátás, a környezetvédelem feladatait. A kapitalizmus számos formát fejlesztett ki, amelyben több-kevesebb közpénz arra is kell, hogy a gazdasági ciklusok alakulását, a magánszektor versenyképességét befolyásolják. A humántőke szempontjából olyan fontos egészségügy és oktatásügy Európában többnyire közpénzekből finanszírozott, de ettől eltérő megoldások is vannak a világban, mindenekelőtt Amerikában.

Világosan látható, a közkiadások szükségletei szabják meg, hogy mennyi jövedelmet szükséges a magánszférától elvonni. A közkiadásokat is törvények határozzák meg csakúgy, mint az ezekhez igazodó adókat. Az állam háztartása négy nagy alrendszerből áll: a központi költségvetés, amelyet döntően adókból, a társadalombiztosítás, amelyet járulékokból, az önkormányzatok, amelyeket központi átutalásokból, továbbá helyi adókból és illetékekből finanszírozunk, végül a különleges alapok (pl. a Nukleáris Alap, Foglalkoztatási Alap), amelyeket speciális járulékokból töltünk fel.

Az adózásnál érvényesülnie kell az igazságosság és a méltányosság elvének. Az azonos helyzetű adózókat azonos terhek kell, hogy sújtsák mindenütt (horizontális igazságosság), és a jobb helyzetűeknek, magasabb jövedelműeknek arányosan nagyobb részt kell a közterhekből vállalniuk (vertikális igazságosság). Ekkor tekintjük az adórendszert fairnek. Praktikus adóelv, hogy könnyen és olcsón beszedhetőnek kell lennie, hogy ne bújhassanak ki alóla az adóalanyok. Végső soron az adóterhet mindig a természetes személyek viselik, hol közvetlenül, mint a személyi jövedelemadónál vagy kamat-, vagy osztalékadónál, hol közvetetten, mint a vállalkozási adónál, hiszen végső soron az is a tulajdonosok terhe. Roppant demokratikus adó a forgalmi-fogyasztási adó, mert azt minden felhasználó (a nyugdíjas éppúgy, mint a dolgozó) egyaránt fizeti. Természetesen ez a teher sokkal kevésbé sújtja a gazdagabbakat, mint a szegényebbeket, ahol igen hamar élet-színvonalbeli konzekvenciái lesznek a fogyasztási adók emelésének. Márpedig ez a világtendencia, a profit- és béradók helyett a fogyasztási adók felé terelődik az adószerkezet. A vállalkozásokat terhelő adók emelése a nemzetközi verseny miatt egyre kevésbé lehetséges. Akaratlanul is igazodunk ily módon az alacsonyabb költségszintű ázsiai versenytársakhoz, a közpénzügyi rendszerünkön keresztül.

 Nem egészen igazságos a társadalombiztosítási járulék, mert azt ugyan minden munkavállaló fizeti (ismét csak részben béréből, részben közvetve, a vállalatán keresztül). Azért nem tekinthetjük teljesen igazságosnak, mert nem veszi figyelembe a „humántőke-termelés" költségeit, a gyermekeket vállaló családok erre fordított kiadásait -, holott a jövőbeni termeléshez, amelyből nyugdíjasként részesedni kíván, mindkettőre: humán- és reáltőke-képzésre szükség van.

 Előfordulhat, hogy az állam túlnyújtózkodik a takaróján. (Magyarországra évtizedek óta ez a jellemző). A pénzügytan azt tanítja, hogy az államnak rendkívüli helyzetektől (mint háború és súlyos természeti katasztrófák) eltekintve csak olyan beruházások érdekében szabad hitelt felvennie, amelyek hasznait majd a következő generációk élvezik. Ez indokolhatja ugyanis, hogy rájuk hárítsuk azokat a nyilvánvaló terheket, amelyeket a várható adóemelések jelentenek majd. A kormányzatok azonban ezt az elvet igen gyakran áthágják. A népszerűtlen adóemelés helyett, amit az egyre növekvő kiadások jelentenek, inkább az eladósodást választják, amit a polgárok az adott időszakban még nem éreznek tehernek. Ez pedig fontos, ha a demokratikus kormányok a választásokon szeretnék megtartani a hatalmukat. Az ilyen magatartás hólabda-effektushoz vezet, az állam adósságai egyre nőnek. Ebbe a helyzetbe csúszott bele Magyarország is már a rendszerváltás előtt, amikor 21 milliárd dollár államadósságot örökölt meg a szabadon választott kormány az előző hatalomtól. Ezt a magyar állami vagyon privatizációjából kifizette, de „újratermelte" a folyamatos hiányokkal. Jelenleg a magyar államadósság még nagyobb, mint a rendszerváltáskor volt, fölötte van az európai átlagnak, s annak a szintnek, amit az euróhoz való csatlakozás feltételének tekint az Európai Unió (60% maximálisan a GDP-hez viszonyítva.) Mivel a magyar megtakarítások szintje meglehetősen alacsony, az állam adósságát is külső forrásból finanszírozzuk. Ez nagyon sebezhetővé teszi gazdaságunkat, hiszen folyton súlyos adósságszolgálati és kamatterhek vállalására kényszerít, amit a folyó költségvetésből kell mindenképpen fizetnünk. Gondoljuk csak meg: ennek összege egy-egy évben akkora, mint az összes nyugdíjcélú kifizetés! Világosan látszik, hogy az állampénzügyek egyensúlyba hozatala rendkívül fontos gazdaságpolitikai feladat.

(Szerző: Botos Katalin)

Ugrás vissza Ugrás vissza...